Mi történik az előzetes négyszemközti beszélgetésen?
Ennek a beszélgetésnek a célja, hogy egy kicsit megismerkedjünk egymással, és átbeszéljük azt az élethelyzetet, illetve azokat a problémákat, amelyekre az autogén tréninget szeretné a jelentkező megoldásként használni. Áttekintjük az eddigi megoldási kísérleteket és azt, hogy mi az, ami ezekből már most valamennyire működik. Tisztázzuk, hogy mi az, amit ettől a módszertől, illetve folyamattól várni lehet, hogyan is működik a módszer és mi az -ha van ilyen egyáltalán- ami valószínűleg inkább egyéni vagy terápiás folyamatban orvosolható. Átbeszéljük a praktikus részleteket és ha van bármi kérdés, akkor arra is szánunk időt. Ezt követően van lehetőség véglegesíteni a jelentkezést.
Mi történik a csoporton?
Az általam vezetett autogén tréning csoporton a módszer elsajátítása mellett a stresszkezeléssel általánosabb szinten is foglalkozunk, ennek egy része pszichoedukációs jellegű, ahol beszélgetéseken és tudásátadáson keresztül is próbálunk a stresszhez, stresszhelyzetekhez való viszonyulásunkon dolgozni, másik része páros vagy csoportos beszélgetéseken, gyakorlatokon, feladatokon keresztül történik. Az autogén tréning elsajátítása mellett általános áttekintést kapnak a résztvevők a megküzdési stratégiákról (néhányról a csoporton sajátélményt is szerezhetnek), így szélesítve a repertoárjukat, amivel egy stresszhelyzetben próbálkozhatnak. Mivel a szituációk és a résztvevők is különbözőek, nincsenek általánosan, mindenkinél ugyanolyan jól működő megoldások, ezért a kísérletezés és az arra történő reflexió kifejezetten fontos annak érdekében, hogy megtaláljuk a saját, hatékony stresszkezelési eszközeinket.
Minden csoportalkalom egy rövid nyitókörrel kezdődik, ahol van lehetőség letenni a napi frusztrációkat, megosztani az aktuális érzelmi állapotunkat, az elmúlt hét fontosabb történéseit, sikereit, majd arra is szánunk időt, hogy az autogén tréning elsajátításához szükséges otthoni gyakorlás tapasztalataira reflektáljunk és átbeszéljük a felmerülő kérdéseket ( pl. mit lehet kezdeni a folyamatosan betörő gondolatokkal, hogyan lehet átlendülni egy motivációs mélyponton, milyen attitűddel érdemes a gyakorláshoz viszonyulni, stb.).
Minden alkalommal két relaxációra kerül sor, az elsőben az előző alkalommal vett részt ismételjük, majd átbeszéljük a tapasztalatokat, a második relaxációban pedig az autogén tréning folyamatában a következő lépcsőfokot, részt építjük hozzá az eddig gyakorolt szöveghez, ezt ugyancsak egy tapasztalatmegosztás követi.
A folyamat elején, általában az első két alkalommal a csoporttagok közötti ismerkedést, kapcsolódást segítő folyamatok zajlanak, illetve az első alkalommal szánunk arra időt, hogy megállapodjunk azokban a keretekben, csoportnormákban, amiket magunkra nézve kötelezőnek tekintünk. Ezek olyan alapvető értékek, amik az érzelmi biztonság megteremtését célozzák, ezzel egy támogató, fejlődésre fókuszáló közeget hozva létre.
Milyen előnyei vannak a csoportnak az egyéni folyamathoz képest?
A nyilvánvaló anyagi megfontoláson túl számos olyan szempont lehet, ami miatt egy érdeklődőnek a csoportos forma előnyösebb lehet. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a csoportban lehetőségük adódik más emberekkel kapcsolódni, megosztani a tapasztalataikat, nehézségeiket, kihívásaikat általánosságban a stresszel, nehéz élethelyezetekkel, vagy akár az autogén tréning elsajátítása kapcsán. Azoknak, akiknek korlátozottan van lehetőségük más emberekkel találkozni, beszélgetni, elszigeteltnek, esetleg bizonytalannak érzik magukat szociális helyzetekben, jó lehetőség egy csoportban biztonságos keretek között tapasztalatokat szerezni magukról a másokkal folytatott interakcióikban.
Másik nagy előnye a csoportnak, hogy a résztvevők rengeteget tanulhatnak egymástól azáltal, hogy megtapasztalják, hogy a szituációkra adott reakcióik, helyzetértelmezéseik, nézőpontjaik szubjektívek és léteznek más alternatívák is, amiket akár ki is próbálhatnak. Nem egyszer találkozni a csoportokon azzal a rácsodálkozással, hogy “nahát, nekem eszembe sem jutott egy ilyen szituációra ebből az aspektusból ránézni és milyen érdekes, hogy így teljesen más érzéseket vált ki belőlem.” Inspirálóan hathat az is, ha az egyik résztvevő átlendül egy olyan nehézségen, kihíváson, ami a többieknek is ismerős, de ugyancsak erősítheti a kapcsolatot a többi csoporttaggal, ha azt élhetik meg, hogy nincsenek egyedül egy nehézséggel, ez másnak is nehéz, kihívást jelent, nem velük van baj. A csoportban van lehetőség megerősítéseket, visszejelzéseket kapni, megosztani és támogatást kapni.
Akkor is előnyös a csoportos folyamat, ha nincs aktuálisan olyan elakadás, ami a pszichológus kizárólagos figyelmét és támogatását igényelné, pusztán készségfejlesztési céllal érkezik valaki a tanfolyamra, a csoporton ugyanis a figyelem és az idő megoszlik a csoporttagok között, nincs lehetőség egyéni elakadásokat feldolgozni, de ha egy olyan probléma kerül elő, mely többeket érint, a csoport figyelme, gondolatai és támogatása tud kapaszkodókat és erőforrásokat biztosítani.
Mi történik akkor, ha én nehezen/ nem szívesen nyílok meg?
A folyamat úgy került kialakításra, hogy a résztvevők apró lépésekben tudjanak haladni és mindvégig náluk legyen a kontroll azzal kapcsolatban, hogy mennyit és milyen mélységben osztanak meg magukról. A csoport egy jó lehetőség arra, hogy akár megpróbáljanak ezen a területen is előrelépni, tapasztalatot szerezni egy biztonságos környezetben arról, hogy milyen érzés, ha megosztok magamról valamit, amit egyébként nehezen/nem szoktam. De ha valaki úgy érzi, hogy ez egy olyan lépés, amire még nincs készen, akkor érdemes az egyéni formát megfontolni. Önmagában a zárkózottság miatt nem ellenjavalt a csoportos formátum, amennyiben valamennyi megosztásra nyitott a résztvevő (pl a relaxációs tapasztalatokat közösen tekintjük át, ott nagyon fontos, hogy mindenki tudjon beszélni a tapasztalatairól, hogy szükség esetén a tanulási folyamatot korrigálni tudjuk).
Mi történik akkor, ha rajtam kívülálló okok (betegség, családi problémák, váratlan események) miatt nem tudom befejezni a csoportot, többet hiányzok, mint lehetséges?
Amennyiben nem megoldható, hogy egyéni pótló alkalommal áthidaljuk a több mint két hiányzást, akkor van arra lehetőség, hogy egy későbbi csoportfolyamatba csatlakozzon be a résztvevő, az első alkalomtól kezdve.
Szeretne elsajátítani olyan stresszkezelési technikákat, amelyek megkönnyítik a mindennapokat?
Jelentkezzen Autogén Tréning Tanfolyamomra és tanulja meg, hogyan tudja otthon, napi néhány perc gyakorlással könnyebbé tenni az életét!
Tudnivalók
Kezdési időpontok
SZEMÉLYES – esti csoport 1. alkalom: 2024. október 9. 18:00-20:00
A csoport 11 alkalmas.
A csoportalkalmak hetente, mindig ugyanazon a napon és időpontban kerülnek megtartásra.
(Kivéve, amikor a csoportvezető előre jelzi egy-egy hét kimaradását.)
A csoporton az autogén tréning elsajátítása mellett számos stresszkezelő technikát, a kiegyensúlyozottság kialakításához szükséges készségeket ismerhetnek és tanulhatnak meg a résztvevők, a program a résztvevők igényeihez alkalmazkodva kerül kialakításra.
A csoport valamennyi résztvevőjével egy előzetes, online, négyszemközti találkozón tisztázzuk a felmerülő kérdéseket, elvárásokat és ekkor van lehetőség a részvételi szándék véglegesítésére.
A csoportról 2 hiányzás lehetséges. Amennyiben többre is sor kerülne, a csoportban való folytatás feltétele egyéni pótló órán való részvétel (melynek díja 6.000 Ft/alk.)
A csoporton érdemes kényelmes ruházatban részt venni, a túl szoros, feszes ruhadarabok akadályozhatják a megfelelő relaxált állapot létrehozását.
A csoportra érdemes rendszeresíteni egy füzetet.
A csoport zárt, a második alkalmat követően nincs lehetőség csatlakozni.
Csoportos autogén tréning min. 8 fő jelentkezése esetén indul.
Részvételi díj
- Egy alkalom 120 perces.
A csoporton való részvétel szándékát a részvételi díj 50%-nak kifizetésével lehet megerősíteni (számla ellenében).
A 50% visszafizetésére a tréning indulását megelőző két hétben történő lemondás esetén már nincs lehetőség.
Az előzetesen befizetett 50%-on felül fennmaradó összeg kifizetésének határideje az utolsó alkalom.
Hiányzástól, vagy a tanfolyam félbehagyásától függetlenül a teljes részvételi díj térítendő.
Kedvezményes részvételi lehetőség
Azoknak, akiknek gondot okoz a tanfolyami díj kifizetése, egyéni elbírálás alapján szívesen biztosítok kedvezményt, amennyiben írásban jelzik az erre vonatkozó igényüket.
A részvétel feltétele a fent leírt keretek és feltételek elfogadása.
Ez az autogén tréning több egy sima streszkezelő tréningnél, mert a relaxáció mellett több olyan egyéni és csoportos feladat van, ami elmélyíti és keretezi a tanultakat. Számomra erős önismereti folyamat is volt egyben, sok olyan témakört érintettünk, amely révén tudatosabbá váltam bizonyos területeken. Olyanoknak ajánlom, akik szeretik, ha egy tréning jól fel van építve, több nézőpontot megmutat és professzionálisan van vezetve.”
-Szirtesi-Nagy Réka-
Érdekes gyakorlatokkal tarkított tanfolyam, mely új szemlélettel ajándékozza meg a tréning résztvevőit. Nóri szakmai felkészültsége megkérdőjelezhetetlen, személyisége pedig nagyon kellemes, pozitív. Szorongóknak és kíváncsiskodóknak is nyugodt szívvel ajánlom. Egy élmény volt! Nagyon köszönöm!”
-Sajgó Anikó-
Nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabnak érzem magam. Tudatosítani tudom, hogy mi az, ami felzaklat, így tudok ellene védekezni, vagy az autogén tréninggel meg tudom magam nyugtatni. Nóra szuper csoportvezető, nagyon lelkiismeretesen dolgozott.”
-Bellovitz Lilla-
Amikor elkezdtem az autogén tréninget, rendkívül rossz passzban voltam. Hála Istennek és önmagamnak, nem adtam fel, pedig az elején nagyon nehéz volt rávennem magam arra, hogy minden héten eljöjjek/elmenjek az egy alkalomra és hogy rendszeresen gyakoroljak. Számomra rengeteg jótékony hatása volt a tanfolyamnak és nem csak maga az AT és a relaxálás, hanem a témák, amelyeket bontogattunk a folyamat során. Gazdagító, elmélyítő és relaxáló élmény volt számomra.”
-Bori-Szabó Orsolya-
Az autogén trainingre kismamaként kerestem és találtam rá. Azzal a céllal jelentkeztem, hogy elsajátítsak egy relaxációs technikát, amely segít a mindennapi stressz kezelésében, valamint az ellazulásban. A training ennél sokkal többet adott: az önismeretem fejlesztésével, a reakcióim tudatosításával hozzásegített ahhoz, hogy változtassak a stresszhez és a mindennapi problémahelyzetekhez való hozzáállásomon, amely nagyon pozitív hatással volt és lesz a jövőben is a lelki egyensúlyomra. Köszönet ezért Nórának! 😊„
-Takács Emese-